Az út
A sikeres balatoni próbaút után, ahol kiderült, hogy a lányaimnak is tetszik a vitorlázás, nagyobb terveket kezdtem szőni. Én nem taníthattam őket — hiszen még alig jártam előttük tudásban —, és még én is úgy éreztem, hogy mielőtt tengerre merészkednek egyedül, legalább egy hetes úton részt vennének hozzáértők társaságában.
Ezért ismét előtérbe került Bokor Imre személye, akit szakértőnek tekintek ezen a téren. Imre kidolgozott számunkra egy kedvező ajánlatot, amit el is fogadtunk — így augusztus 22-én ismét az Adrián voltam, most a lányaim társaságában. Újra birtok ba vehettük Imre egyik hajóját, a Bavaria 44 típusú Konok-ot. Egy hétig a sukosani kikötőben voltunk. Három napon keresztül napközben Anna és Nóri Imre tanfolya mán vett részt, ahol a B típusú tengeri vizsgára készítette fel őket. Én addig a kikötőben tébláboltam, néztem, hogyan javítják a hajókat, vagy a strandon múlattam az időt. Esténként nagyokat sétáltunk a lányaimmal a környéken.
A vizsga sikeresen lezajlott, és Anna és Nóri megszerez ték a tengeri B jogosítványt. Ezután következett az igazi kaland: az első nagy adriai túra. Sukošanból indultunk, és végigszeltük a dalmát partvidéket egészen le a legdélebbi szigetekig. Komizán töltöttük az első kikötőéjszakát, majd tovább délre hajóztunk Lastovóra — az Adria egyik legelzártabb, legritkábban látogatott szigetére. Kristálytiszta öblök, csend, éjszaka kézzel fogható csillagos égbolt.
Innen Mljetre mentünk, ahol a Nemzeti Park tavain csónakáztunk. Korčulán töltöttük az egyik leghangulatosabb estét — a középkori városfal mentén sétálva érezhettük igazán, hogy nem csupán nyaralunk, hanem felfedezünk. Palmizana már az Ibex-utak visszatérő kedvencévé vált. Az út záróakkordjaként Kaprije szigetén kötöttünk ki, ahol a nyugodt öbölben összegzettük az elmúlt két hét élményeit.
260 tengeri mérföld, rengeteg emlék, és két friss B-jogsis lány a fedélzeten. Ettől a nyártól kezdve az Adriát valóban otthonunknak éreztük.
