Az út
Alig egy héttel az előző út vége után ismét tengeren voltunk — ezúttal egészen más társasággal. Zenkő, Máté és Guly csatlakoztak az Ibexre, és az ő jelenlétük egészen más dinamikát hozott a fedélzetre. Barátok a szárazföldről, akik most először tapasztalták meg, milyen több napig egy vitorlás hajón élni, főzni, aludni és navigálni. A tanítás és a közös felfedezés öröme tette különlegessé ezt a kilenc napot.
Primosten és Rogoznica már ismert terep volt számunkra, de az újonnan érkezőknek tökéletes bevezetőt nyújtott: az előbbi az Adria egyik legszebb kis városa félszigeten, az utóbbi a Zmajeva spilja — a Sárkány barlang — miatt érdemes megállni. Palmizana megint lenyűgözte a csapatot, ahogy minden első alkalommal megteszi: az öböl nyugodt vizén ringatózni, a fák között vacsorázni az egyik étteremben, majd a fedélzeten csillagos égbolt alatt ülni — ez az, amiért érdemes vitorlázni.
A Zöld barlang és a Kék barlang felkeresése volt az út igazi csúcspontja. A Zöld barlangot kevesebben ismerik, mint a kékeset, holott a benne játszó fény talán még különlegesebb. Máté és Guly először jártak ilyen helyen, és az arcukon látszott, ahogy a barlang világa valami olyat ad, amit semmilyen útikönyv nem tud visszaadni. Komizában halászlével búcsúztunk el a déli szigetektől, Maslinicán pedig a Solta-sziget csendes öblében kötöttük le a hajót az utolsó éjszakára. 133 mérföld, kilenc nap, három barát, akik sosem felejtik el ezt az utazást.
Ez az út megmutatta, hogy az Ibex nemcsak a mi hajónk — hanem egy közösségi tér, ahol barátságok mélyülnek el és új perspektívák nyílnak meg. Zenkő, Máté és Guly a visszaúton már a következő évben való visszatérésről tárgyaltak. Nem mondtunk nemet.
