Az út
Az október az Adrián más, mint a nyár — a turisták eltűnnek, a kikötők lecsendesednek, és az ember végre úgy érzi, hogy a tenger az övé. Ezt az ellentmondásos, de annál gazdagabb hetet Zenkővel töltöttem az Ibexen: napközben laptop és mobilnet, délután vitorla és horgony, este a fedélzeten a hold fényénél. Az adriai iroda-kísérlet folytatódott — és ezúttal egy hosszabb, 101 mérföldes körút keretébe ágyazódott.
Veli Rat októberben egész más arcát mutatja: a fenyőerdő arany-zöld árnyalatokban játszik, a reggeli köd lassan emelkedik a víz fölött, és a kikötőben csak néhány helyi halászhajó ringat. A munkához szükséges koncentráció meglepően könnyű volt — talán azért, mert a természet nem ad mást, csak csendet. Zenkő is megtalálta a ritmusát: reggeli séta a fenyves ösvényeken, azután a saját munkája, majd délutánonként együtt a fedélzeten.
A szigetközi napok során Ist és Molat őszi öbleit is felkerestük — teljesen elhagyatott horgonyzóhelyek, ahol a víz már hűvösebb, de még mindig kristálytiszta. Az őszi Adria különleges jelenség: a szél megbízhatóbb, a horizontok tisztábbak, és a naplemente vörösebb, mint nyáron. Zenkő az egyik ilyen estén azt mondta: „Most értem, miért csinálod ezt." Nem kellett magyarázni.
A kilenc nap végén 101 tengeri mérfölddel a naplóban kötöttük ki újra Veli Rat-on. Az Ibex a téli szállásra készül, de előtte még egy út vár — az évadzáró. A hajó gerincei nem panaszkodnak, a vitorlák rendben, és a fedélzet kellemes szagú tenger-sótól.
