Az út
Március az Adrián még tél — legalábbis a naptár szerint. A valóság azonban más: a levegő már felfrissült, a fenyők zöldek, és az Ibex mólókötelei feszülnek a tavaszi szélben. A 2012-es évad nyitányát egyedül kezdtem el: néhány napos adventura, laptop a táskában, a magány és a nyugalom élvezetével — majd Erika és Attila csatlakozásával folytatódott a történet.
Az első napokban távmunkával párhuzamosan ismerkedtem újra a hajóval: az algagátló festéktől a vitorlák feszességének ellenőrzéséig minden rendben volt. A tél nem tett kárt az Ibexben. Egyedüli vitorlázásnál az ember minden mozdulatot maga végez — ez egyszerre fárasztóbb és kielégítőbb, mint csapatban. Március elején a Veli Rat környéki öblökben egyetlen más hajó sem volt; a tenger és a szél teljesen a magamé.
Március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen csatlakozott Erika és Attila. Az ünnep a fedélzeten különleges hangulatot kapott: a pirosfehérzöld lobogó a tatáron, a távolból látszó horvát szigetek sziklafalai, és az a gondolat, hogy az ember szabadon vitorlázhat — ez összeér. Attiláék az első komolyabb tavaszi szélben is helytálltak: a Bóra egy rövid, de emlékezetes epizódját hozta magával, amelyet mindenki megőriz a hajós emléktárában.
A tíz napos út összesen 65 tengeri mérföldet hozott. A 2012-es szezon ezzel megalapozottan kezdődött — az Ibex formában volt, a legénység lelkes, és az Adria már mutatta első tavaszi mosolyát. Amit a tél elvett, a tavasz minden évben visszaadja.
